Kis-Tóth Gyula

Néhány mondat rólam:

   Kis-Tóth Gyula vagyok, 29 éves művész. A művészet kicsiny gyermekkorom óta az életem része. Az altató daloktól, William Blake érzésein keresztül, a Sztrugackij fivérek univerzumán át, egészen József Attila gondolataiig, de folytathatnám a sort a végtelenségig. A zene művelte a lelkem, az irodalom pallérozta az elmém. E kettő később oly szoros kötelékbe fonódott egymással, hogy elkezdtem szöveget s hozzá zenét írni. El sem tudtam képzelni az életemet nélkülük. Ha megríkatott a sors, írtam, ha boldog voltam, írtam. Azután megbetegedtem, és az életemből, akár a túlérett alma a fáról, lehullott minden álmom, minden reményem. Elvesztettem a zenét és az irodalmat. Elárvulva néztem szembe saját zavarodott világommal. Napok teltek a művészet hiányától kiszáradva, a napok hetekké, a hetek hónapokká nyúltak, mígnem szomjúhozásom az édeni forrás után teljesen megszűnt.

   A hajnali sötétségben gyertyalángként derengve jelent meg, s karolt fel egy színházi társulat. Életembe visszatért az alkotás. Zenét szereztem, és újra írtam. Ezt követően hangmérnökként dolgoztam, míg végül a továbblépés jegyében ismét magam mögött hagytam egy életet, hogy felnőtté válljak, hogy elinduljak a hangmérnöki pályán.

   Háromévnyi száműzetés a sivatagban, s már nem is hiányoltam az édes nedűt: az alkotást. Egészen addig, míg egy estén borvirágos ajkaimról le nem pergett egy megkezdett musical története. Látva az izgatott csillogást hallgatóságom szemében, a valódi ragyogást követve elérkeztem a kúthoz, melyből merítve már egészen más érzés járta át a testemet. Mintha értelmet nyert volna minden: a múltam, jelenem s jövőm! Tudtam, hogy mit kell tennem! Írnom, írnom és írnom. Immár véget ért az útkeresés, már nincsenek száraz időszakok, nincs egyebem, csak a fantázia leple fedte ég, mely monszunként áztatva a sivatagot, erdőket, hegyeket, patakokat s tavakat alkotott. Életre keltek a varázsos lények, s megérkeztek a téridőt játszi könnyedséggel átszelő különös utazók.

   A patakban az élet vize csordogál, a levegőben a zizegő, látható éter lebeg. Benjamin barátom teleportál elém, Jonathan Wilddal az oldalán. Ez a multidimenzionális univerzum bennem született, akár én a mi világegyetemünk aprócska planétáján. Nem vagyok varázsló, nem vagyok szuperkatona, nem jutottam el a Marsra és nem teremtettem életet a halott szikföldből… de ismerem azokat, akik igen!