Pandémiám (Vers)


Szóra nyitnám ajkamat, de nem lehet,

csupán gépelhetek.

Bús borúban bandukolva bégetek.

Nézem képernyőmre festett képemet.


Messze száll az ódon szabad óhaj,

megfogant, s elillant.

Balladai homályában szól a lant,

mily ébredő tavaszt idéz e sóhaj.


Felcsendül a távol itt a mostban,

kegyetlen gúny gyullad,

mely sokaságok kételyébe fullad,

és harácsolva kopácsol fajunkban.