Gondolat a fbookról

Görgetek, görgetek tova múló perceket,

Húzom e gazt, akár nyirettyű a terceket.

Keresztül szó folyón, betűkből szőtt ereken.

Butasággal szórt, háború dúlta tereken.

Világom most cím, alatta képek, értelmet nem nyerő mondatok.

Fogalmazatlanságban fogant fokozottan furmányos fondorlatok.

Precíz, piperkőc partizánok, pepecselve pingált, pompázatos pontjai.

De értelem abból is csak annyi árad, mit el nem lehet rontani.

Fehér e kocka, szóra hívja bús fejed,

Tele petyegtetnéd, de kérlek, hogy ne tedd!

Szavaid sebeznek, haragod pőre rét,

Melyen gyom fogan, mi magként szórja hevét.

Jóra hív a szív, mi pumpálja igazát,

Felrázná a világ, bambán tengő korát.

Fáradhatatlan vagy látom, tennéd, amit kell.

Kardod tedd hüvelyébe, e pennát ragadd el!

Ne írj te is oly fáról, mi lócitromot terem!

Alkoss inkább szép virágot, szirma legyen selyem!

Felejts most bút, ne emlékezz bánatot!

Építs siklót, varázsolj, szelídítsél állatot!


Kis-Tóth Gyula

0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Mit hörög itt ez a görög, te? Azt hörögi a görögje, Torkán akadta a gereblye. Torkán? Az meg, hogy lehet? Elvette a telkemet. Telekért torokra? Csaptam én a karokra, De óbégatott a szentem, Így a nyel

Szóra nyitnám ajkamat, de nem lehet, csupán gépelhetek. Bús borúban bandukolva bégetek. Nézem képernyőmre festett képemet. Messze száll az ódon szabad óhaj, megfogant, s elillant. Balladai homályában