Fals gondolat ez, hiszen nem mímel csillagot a Hold sem (novella)



Miért érzem, hogy e késztetés megszűnésével újabb bosszúság tör majd a felszínre? Mi indokolna ily elhamarkodott indulatot? Felhalmozott gyűlölet talán, vagy az elfojtott érzések káosszá olvadó izzó magja? Megpihentem volna még tegnap, de rákaptam a „majd holnap” ízére. Ráér a megoldás, hiszen a Föld tegnap is forgott, és ma is ezt teszi. A Nap is nyugovóra tért a maga idejében, és a reggelnek sem hagyta pirkadó óráit a sötétségbe veszni. Nem is tudom, esetleg az éjszakai csend az oka? A tudat, hogy egymagam lehetek, vagy csupán a félelem borítja be, az élet által megtépázott lelkemet? Vajon a kialvatlanság borús szöveteinek béklyóiba szorító, recsegő és a valóságtól távoltartó kötele ez most rajtam, mely gúzsba köt? Mire gondolhattam, mielőtt bármi bekövetkezett?