Eszmétlen történet (vers)



Eszmétlen történet


Történetünk kezdetén e lény

Nem volt csupán elképzelt remény,

Tettre sarkallt, tűzként izzó vágy,

Szabadságra szomjazó erény.


Mi lett eme álom eredménye?

Mit hozott e lény örökölt kénye?

Lesz-e végül bármi változás?

Megmarad-e tiszta, jámbor énje?


Elmesélem oly szabad ajakkal,

Amin lakat csüngve lógadoz,

Néma kézjegyű szavakkal,

Ami csak vakon irtózatos.


Láttam egyszer, hol volt, hol nem, régen.

Varjat szónokolni vad virágos réten.

Azt rikácsolá: „Én jobb vagyok!

Terményt aratni csak én tudok!”


Nagyszám csürhe gyűlt köréje.

Irtózatos volt erélye,

Mellén úgy dagadt erénye.

Egyre járult mind eléje.


„Most, hogy mind az ördög elment.

Most én, minden hájjal megkent,

Mind a marhát megjutalmazom,

Mostantól értetek dolgozom!”


Szárnyra kapott szabad gondolata.

Fülbe mászott minden egyes szava,

Belibbent az ablakon, bekúszott a réseken,

Megjelent az égre írva s varjak vájta véseten.


Mire kettőt pislantott az ember,

Azt látta, hogy mind az állat felkel.

Marha gulya ver tanyát a várban,

Minden póznán varjú fészkel,

A nyáj bégve masíroz az utcán,

A sok disznó közberöffen kurtán:

„Két láb jó, de négy láb jobb.

Két láb jó, de szárny a legnagyobb!”


Marhák gyűltek köréjük,

Varjak szálltak rájuk,

Rikácsolva kántálták

S csapdosták a szárnyuk.


Ha nem saját szememmel látom mindezt,

Biz’ nem hittem volna, hogy igaz lehet,

Ahogy egy apró varjat a sok barom

Éljenezve vállra vett:

„Éljen urunk! Éljen a mi megváltónk!”


S mint ahogy a nagykönyv írja azt,

A tömjénfüst buzdítja az igaz’t,

De részegítve kábítja a gazt!


Ékes szavú madárkánk így járt.

Trónusához gyűlt a dalos párt,

Messze zengett talmi énekük,

Varjat istenítő vak hitük.


Teltek múltak a hetek,

Forogtak a kerekek.

Elme rejtekén a vágy

Megszülte, ki eretnek.


Varjúnk azt találta ki,

Ha nem leszen más, aki

Ellent mond igazának,

Urasága kényének,

Állatai mellé állnak,

Nem lesz kérdés népének,

Mely ritmusra ropja táncát,

Kinek hátán törjön pálcát,

Kit nevezzen vezérének,

Honfitársnak, a népének.


Sokan keltek útra, látván,

Dühtől fűtött zsarnok arcát.

Hitetlenül, zsongva, kábán

Lesték hazug trágár harcát.