Eljött az ideje, hogy szó essék rólam

Lassan már 29 éve keringek a Nap körül, s körülöttem minden nap nem mindennapi!!!

Ez idő alatt az élet volt oly kegyes - nem ódzkodva ízem végett - jó párszor megrágcsált. Nem adtam lehetőséget győzelmére, küzdöttem, és akárhányszor porba lökött, igyekeztem talpra állni. Volt, hogy segítséget is sodort az utamba, de a legtöbb esetben magamra kellett támaszkodnom, de ez így helyes, hiszen emiatt ismertem meg igaz valómat, s ezáltal tapasztalhattam meg korlátaimat és erősségeimet egyaránt. Végeredményeként pedig sikerült kibékítenie ősi haragosommal: tulajdon személyemmel!


28 kínkeserves év kellett rálelni a célomra, hogy azt a tudást, amit az élet maga tanított átadhassam másoknak. Az, hogy ezen tudást, illetve meglátásaim egy részét - úgy egyébként - történetbe foglalom, vagy rímekbe szedem, az már csupán a szórakozás része a dolognak. (Már, ha nevezhetünk így, egy éjt nappallá tévő 24 órás elfoglaltságot, és miért ne nevezhetnénk? Nem igaz?)