Covid Agyhalál


Covid Kóma Kobak

Hol is kezdjem a történetet?


Kezdjük talán ott, hogy minden március elején kezdődött, és jussunk el odáig, hogy még most is tart.


Mi is történt pontosan?


Nos... Elkaptam a SARS-Cov-2 (Covid-19) vírust. Legalábbis a tudomány mai állása és az orvosok véleménye szerint ez történt. A mikéntje rejtély, tekintve, hogy mindig viseltem maszkot, ügyeltem magamra, itthonról dolgoztam, keveset jártam el, és rendszeresen mostam, mosom a kezemet. De még így is sikerült benyalnom. Elvileg édesanyám, bátyám és én kaptuk el a közvetlen családból. Én jelenleg édesanyámnál csövezek, bátyám egészen máshol él, őt azért vettem bele a történetbe, mert három különböző korú, körülményű ember, három különböző lefolyású, de ugyanazon betegségben „szenvedett”. Édesanyám, 67 éves, ha el is kapta, nem voltak tünetei, olcsón megúszta, szerencsénkre. Bátyám 44, borzasztó beteg lett. Nekem csupán a hasam ment, de jól voltam. Későn kerültünk orvoshoz, egyrészt mert a betegség java, a szövődménye, csak később fejtette ki hatását, másrészt, mert az orvosi rendelőt egy héten keresztül nem lehetett elérni, s tekintve, hogy az előírások szerint Covid tünetek esetén nem szabadott betérni hozzájuk, ezért hívtuk, hívtuk és hívtuk őket. (Nem szemrehányás, borzasztóan túl voltak/vannak terhelve, csak gondoltam megosztom.)


Ekkor én már annyira legyengültem és minden bajom volt, hogy alig tudtam kikelni az ágyból, ezért édesanyám úgy döntött felveszi az ostort, és odacsap. Elment a rendelőbe, és elintézte, hogy leteszteljenek minket. A gyorsteszt és a PCR teszt is negatív lett. Mint később kiderítettem, ezek elég rövid intervallumban relevánsak, körülbelül a tüneteket követő egy hétig lehet rájuk számítani, utána már nem mutatják ki a vírust.


Bátyám több mint 4 hétig betegeskedett: folyamatosan visszatért a láza, gyenge volt és fáradékony. Nem tudott dolgozni, nem láthatta a családját a karantén miatt, szóval lelkileg és testileg is megkínozta őt a kór. Letesztelték a vérét, kapott minden szirt és sz*rt, de semmi. Minden teszt negatív lett, és semmi sem segített. Végül lement a láza, munkába állt, s mostanra már szerencsére jól van.


Szóval adva van három ember, három különböző lefolyással, és három negatív teszttel, vagyis, mi elvileg megkaptuk a vírust, de nem lehetünk benne biztosak, még akkor sem, ha a tüneteink stimmeltek, ráadásul nem szerepelünk semmilyen statisztikában, semmiféle rendszerben. Ez alapján, ha belegondolok, hányan járhattak még így, rögvest felugranak azok a bizonyos számok, és hitelt kapnak a szakértő virológusok becslési adatai.

No és akkor mi van velem?


Számomra a betegség enyhe volt, viszont a lehető legrosszabb szövődménnyel járt, ugyanis megtámadta az agyamat, az egyedüli szervemet, amit nap napután a leginkább használok, hiszen írok, tervezek és alkotok. Elképzelhető, hogy a stressz miatt legyengült immunrendszerem az oka, lehet egyéb más is, de lényeg, mi lényeg, hogy besz*ptam. Tudom, sokaknak rosszabb sors jutott: lélegeztetőgép, egy életre szóló betegeskedés vagy akár halál, így a szenvedés ellenére is szerencsésnek érezhetem magamat – s hidd el, mindent egybevetve érzem is.


Használhatatlan voltam. De komolyan! A gyengeség az még hagyján, de az, hogy képtelen voltam gondolkodni, hogy a koncentráció, emlékezés, fogalmazás, számolás még most is nehezemre esik, az egészen egyszerűen rémálom. Az irodalom megmentette az életemet, ott volt mindig bennem, a történetekkel, versekkel, s mindez néhány hét leforgása alatt kámforrá vált, és még mindig nem tért vissza teljesen.


Sem tanulni, sem írni, sőt, még csak olvasni sem tudtam, még most is nehezemre esik. De nem adom fel! Amíg erőm engedi, amíg egy cseppnyi kreativitás csordogál az ereimben, amíg néhány képnyi fantázia lézeng a lerombolt elmém romjai között, addig megyek előre, és harcolok! Mert bár küzdeni nehéz, feladni könnyű; ki a tököm szereti a könnyebb utat?

De miért is szörnyű ez az egész pontosan?


Mert minden tervemet keresztülverte, olyannyira, hogy el kellett indulnom más irányba, egy olyan irányba, amit régebben is terveztem ugyan, de mégis egy egészen más út, mint amit látni véltem magam előtt. Hogy értsd: keresni kezdtem kiadót a könyvemnek, s közben ezerrel tanultam, írtam és gyakoroltam az angolt, mert el akartam kezdeni külföldre bevállalni munkákat. (Úgy egyébként hangmérnök vagyok, de erről a részéről, majd egy másik alkalommal beszámolok, akár akarjátok, akár nem! :D ) Hogy mi lett helyette, azt a honlapomon, illetve majd előbb-utóbb a youtube-on is láthatod.


Tehát itt vagyok. Betegen. Képességeim híján. Sok mindent kell újra tanulnom, és hosszú még a gyógyuláshoz vezető út, már ha egyáltalában lehetséges elérni ezt a célt. Soha eddig még nem voltam ennyire és ilyen hosszan beteg, pedig patkoltam már el majdnem műtő asztalon, de még akkor is, két hét, és már mentem a haverokkal mulatni. Most meg... Elkezdek egy gondolat gombolyagot letekerni, és azon kapom magam, hogy a semmibe bámulok, s a gombolyag sehol.


Köszönöm, hogy megoszthattam veled mindezt! Igyekeztem rövidre fogni, s ha már ismersz, akkor tudhatod, hogy az nem mindig kenyerem. :) Ha pedig még nem ismersz: Igen... ez egy rövid fogalmazvány, amit agyam nehezen forgó fogaskerekei küszködve alkottak. ;)

0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése